Gombák már vannak, de nagy veszély még nincs

Az idei télből szűk három hét, a január 4-e és 22-e közti időszak volt kemény, ezt megelőzően és ezt követően is a mostanában már szokványosnak mondható enyhe időjárás uralkodott. Igazán erős lehűlések a Dunántúlon nem fordultak elő, az abszolút minimumok nem süllyedtek –13 °C alá. A téli csapadékösszeg kevéssel meghaladta az átlagost. Mivel azonban jelentősebb mennyiségű csapadék utoljára február 20-án hullott, és a talajokból – a tavalyi aszályos év következményeként – még sok víz hiányzik, a szárazság jelei kezdenek mutatkozni.    

Búzabetegségek: Az őszi búza a korai vetésekben a bokrosodás vége felé tart, a késeiekben még a bokrosodás elején jár. A szeptember végi és októberi vetések még az ősz során fertőződtek a lisztharmattal és a vörösrozsdával, e betegségek tünetei szórványosan fordulnak elő az állományokban, kórokozóik fertőzőanyaga pillanatnyilag csekély mennyiségű. A novemberi vetések még lisztharmat- és rozsdamentesek. A szeptóriás levélfoltosság télen is terjedni tudott, előfordulása általános, kisebb-nagyobb mértékben gyakorlatilag minden búzatáblán föllelhető. Sárgarozsdával ugyanakkor sehol nem találkoztunk. Búza-monokultúrákban a pirenofórás levélfoltosság primer fertőzése is várat magára, a betegség tünetei egyelőre nem észlelhetők.

A Kisalföldön valamivel gyakoribbak a búzabetegségek tünetei, mint a Dunántúl déli részén. Hogy a továbbiakban mi várható, az alapvetően az időjárástól függ. A lisztharmat számára kedvező a fölmelegedés, ugyanígy a vörösrozsdának és a pirenofórás betegségnek is, ám utóbbiak a csapadékot se tudják nélkülözni. Nagyon várja már a csapadékot a szeptóriás betegség kórokozója is, és neki meleg se kell, a hűvös időt szereti. Igazán kedvező körülmények számára nálunk viszonylag ritkán (úgy tíz évből egyszer) szoktak kialakulni, ezért a betegség járványos föllépése általában csak kisebb területekre (nagyobb tavak környéke, folyóvölgyek, árterek stb.) korlátozódik.   

Helyzetkép a búzabetegségekről Szekszárd környékén és a Kisalföldön 2026. március 9-én

Lisztharmatgomba áttelelt telepe búzalevélen

Kórtanilag nem nehéz az idei év a búza-és árpatermesztők számára

A május szárazabb és jóval hűvösebb volt az átlagosnál, júniustól azonban, minden átmenet nélkül beköszöntött a kánikula. Az őszi árpa lassan beérik, a korai búzáknak még kb. 2-3 hete, a késeieknek talán egy hónapja is van a teljes beérésig. Persze, ha még sokáig marad ez a forróság, az a növények élettartamát – különösen a kései fajtájúakét – jelentősen megrövidítheti.

Búzabetegségek: A kori búzafajták a tejesérés elejéhez érkeztek, a késeiek még virágoznak. A lisztharmat itt-ott megjelent a növények zászlóslevelén (1. kép) és kalászain, illetve a kalászok szálkáin, de ennek már nincs különösebb jelentősége. Az ún. foltbetegségek közül a szeptóriás levélfoltosság terjedése megállt, a betegségnek számottevő károsítása csak az extrém módon párás mikroklímájú búzaterületeken (pl. árterek) fordul elő. A pirenofórás (fahéjbarna) levélfoltosság tünetei a váltógazdálkodásos búzaterületeken most kezdenek megszaporodni (2. kép). Jelentős kártétele ennek a betegségnek sem várható.   A rozsdák közül a vörösrozsda előfordulása gyakoribb, a fogékony fajtákban mérsékelt–közepes károsítása lehetséges (3. kép). A hűvös május nem igazán kedvezett neki, a jelenlegi „kánikula” már inkább a kedvére lenne, ha most meg a nedvességben nem szenvedne hiányt. A sárgarozsda a Kisalföld északi részén a fogékony fajtákat jelentősen károsíthatja, a Dunántúl déli részén inkább csak véletlenszerűen találkozhatunk vele (4. kép). Úgy tűnik, a kalászfuzáriózis sem okoz (okozott) jelentős fertőzést, a termény magas mikotoxinszintjétől legföljebb a szélsőségesen párás mikroklímájú búzaterületeken lehet tartani.